Az elmúlt évben rengeteget dolgoztunk, és fáradoztunk azon, hogy a kiccsillag.hu szolgáltatásai maradéktalanul megmaradjanak és hibamentesen működjenek. Tavaly karácsonykor szerver bővítés után bővültek szolgálatásaink is, valamint biztonságosabban el tudtuk látni a kitűzött feladatokat, nagyobb rendelkezésreállást tudtunk biztosítani.
Ez év karácsonyán ennek ellenére mégis rossz hírrel kell szolgálnunk azoknak, akik eddig igénybe vették a ventrilo, vagy TS szervereinket. Az év folyamán jelentősen (felére) visszaesett a voice szervereink forgalma. Többek között köszönhető ez a Guild Wars játék iránti kereslet csökkenésének (hiszen eleinte ők adták a felhasználóink nagy részét), ezzel együtt visszaesett a honlap forgalma is. Az alacsony látogatottságnak, valamint egyéb (főként anyagi) okok miatt, szervereink átszerverzésén dolgozunk az ünnepek között. Optimalizáljuk a működést, a bevételeket hozó szolgáltatásokra koncentrálva. Ennek "köszönhetően" a két ünnep között lehetnek fennakadások az általunk hostolt honlapok elérésében (de ez nem lesz jelentős kiesés), azonban a műveletek befejeztével a ventrilo és TS szerverek már nem lesznek elérhetőek. A szerverek január elején még valószínű elérhetőek és használhatóak lesznek egy darabig (~január 5-ig), aztán megszűnnek. Jelen pillanatban nem tudjuk megmondani, hogy mikor tudjuk majd újraindítani az ingyenes voice szervereket, ennek nem technikai akadálya van, hanem jelenleg nem tudjuk fentartani az ehhez szükséges eszközöket.
Sajnáljuk, de ezt a racionális döntést meg kellett hoznunk, a többi szolgáltatásunk és saját magunk érdekében. Ezúton is köszönjük mindenkinek aki eddig bennünket válaszott, és örülünk hogy segíthettünk.
Üdvözlettel:
kicCsiLlag Admin Team
Módosítás: ( 2010. december 23. csütörtök, 10:28 )