Felmerült, hogy a csütörtöki időmérő után megrendezett próba futamok, legyenek éles futamok. Valamint maradjon a pénteki versenynap is. Így aki nem ér rá mindkét nap, az is tud pontokat szerezni a bajnokságba. Erről indítottunk egy szavazást, kérünk minden bajnokságban résztvevő versenyzőt, hogy szavazzon (lehetőleg csak ők :))!
Négy lehetőség közül választhattok:
- A két nap (csütörtök/péntek) versenyei közül a jobban sikerült versenynap pontjait kapja meg a versenyző.
- Egy-egy nap versenyeinek időereményét összeadjuk, és a jobb idővel rendelkező nap idejei alapján felállítjuk a futamok végleges sorrendjét.
- A harmadik lehetőség, hogy maradunk az eredeti kiírásnál, és csak a pénteki futamok számítanak bele a pontozásba.
- A negyedik pedig, hogy csütörtökön lebonyolítunk mindent, és pénteken már nem lesznek futamok.
Erről szól a szavazás. Kérünk benneteket, hogy foglaljatok állást a kérdésben, hogy a számotokra legmegfelelőbb és élvezetes , izgalmas bajnokságot tudjunk futni. :)
A szavazástól függetlenül, a szezonnyitó két napos.
Mj.: ahhoz hogy szavazni tudjatok, be kell jelentkezni az oldalra.
Módosítás: ( 2010. június 04. péntek, 13:44 )