Cikkek - Játék

Itt a tavasz sőt lassan már a nyár is kopogtat, a játékforgalmazók is felgyorsítottak... egyre több játék jelenik meg. Bőven van miből válogatni a május hónapban.Csak nehogy a vizsgák rovására menjen a sok játék :P


X-Men Origins: Wolverine
Platform: PC,  XBOX 360,  PS3,  PSP,  DS,  Wii,  PS2
2009. május 01.

 




Az X-Men Origins: Wolverine az azonos című film történetét, kisebb nagyobb kitérőkkel követi majd végig, így rögtön a kezdőpályán egy titkos katonai laboratóriumból fogunk kitörni, majd a kalandos utunk során még Afrikába is eljutunk, ahol Farkas törhetetlen adamantium karmaival teszünk majd rendet. A készítő Raven Software állítása szerint a játékuk tele lesz akcióval, hiszen változatos harcmozdulatokkal, és brutális kivégzésekkel tehetjük el láb alól az ellenségeinket, valamint epikus főellenség harcok is lesznek, és hála Logan mutáns mivoltának valósidejű seb begyógyulásoknak is tanúi lehetünk pont úgy, mint a filmekben.
A játék a Wolverine filmmel egy időben, azaz 2009. május elsején fog megjelenni Xbox 360, PS3, PS2, Wii, Nintendo DS, PSP és PC platformokon.


Sherlock Holmes vs Jack the Ripper
megjelenés: 2009. május 04.
fejlesztő:
Frogwares
platform:
PC,XBOX 360



A Frogwares fejlesztőbrigád stúdiójában elkészült ötödik Sherlock Holmes kalandjátékban egy múmia, a Ctulhu mítosz, és Arsene Lupin mestertolvaj után sokak kedvenc detektívje nem mással, mint az angol történelem legrettegettebb sorozatgyilkosával, a soha le nem leplezett Hasfelmetsző Jackkel kerül szembe. A játékos Holmes bőrébe bújva a viktoriánus London utcáin követi a halott prostituáltak nyomait. A rendőrség nem talál árulkodó jelet a borzalmasan megcsonkított testek között, mely a gyilkoshoz vezetné őket, így Holmesra vár a rejtély megoldása. A játékban szabadon válthatunk a külső és belső kameranézet között, és bemutatkozik egy új rendszer is, amelyben összevethetjük az eseteket, hogy megtaláljuk az összefüggéseket, a lehetséges motivációkat, és felállítsuk a hipotéziseket, melyek egyike elvezethet minket a brutális szörnyeteg nyomára.

Secret Files 2: Puritas Cordis
megjelenés:2009. május 08.
fejlesztő:
Fusionsphere Systems



Az első rész történései után Nina és Max útjai szétváltak, kapcsolatuk teljes mértékben tönkrement. Míg Nina portugáliai hajóútján tölti az idejét, addig Max több indonéz templomot vizsgál meg. Mindeközben furcsa dolgok történnek, Nina saját szemével lát egy gyilkosságot Hamburgban, míg Max furcsa, természetfeletti események közepébe csöppen, melyek katasztrófák formájában mutatkoznak meg. A probléma több száz évre tekint vissza, még a középkorban, így David Korell pap segítségével a triumvirátus nekilát, hogy fényt derítsen a dologra.


Age of Pirates 2: City of Abandoned Ships
megjelenés:2009. május 12.
fejlesztő:
Seaward.ru



Az Akella bejelentette, hogy újabb névvel gazdagodik eddig is gazdag kalózos-hajózós kínálatuk. A tengeri RPG címe jópofa: City of Abandoned Ships (Az elhagyott hajók városa), fejlesztője pedig a téma avatott szakértője, a Seaward.ru, amely stúdió két Corsair-címet készített eddig (a Corsair: The Legend Black idén februárban jelent meg hazájában), illetve összedobtak egy add-on csomagot is a Pirates of the Caribbeanhoz annak idején, tehát benne vannak a srácok a témában, ami akár biztató is lehet.

A játék nagy része a már ismert kaptafára készül: a 17. századi - a mézesmadzag szerint térképpontosságú - karib-tengeri térséget járhatjuk be keresztül-kasul, Kubától Jamaicán át a Bermudákig és vissza. Hős tengeri patkányunk lehet saját szakállára dolgozó kalóz, vagy a négy nemzet (francia, angol, spanyol, holland) szolgálatába szegődött kapitány. A mechanizmus sem rejteget nagy meglepetéseket: új országokat, idegen civilizációkat fedezhetünk fel, megtámadhatunk és kifoszthatunk városokat, erőddel védett kikötőket, ősi kincsek után kutathatunk, no és persze csatázhatunk vízen és szárazon, azaz hajókkal (és az ő ágyúikkal) vívott ütközetekben és pergő kardpárbajokban tehetjük próbára tudásunkat. A srácok némi történelemleckét is belegyúrnak a játékba, ugyanis historikus figurákkal is találkozhatunk, mint például az akkori jamaicai kormányzók, Thomas Lynch ezredes és Thomas Modyford, és a kampánysor (mely egyébként sztoriközpontú lesz, és egy eltűnt törzs nyomába eredünk) misszióinak jó része is valós események megelevenítése.

Két érdekesebb elem azért akad. Az egyik az úgynevezett "tükrözött küldetés", amikor például előbb meg kell védenünk egy spanyol területet, majd a következő etapban ugyanitt vitézkedünk, csak épp a vad támadók oldalán. A másik jó ötlet az RPG-rendszer, ennek neve ugyanis P.I.R.A.T.E.S., mely a hét alaptulajdonság - Power, Impression, Reaction, Authority, Talent, Endurance, Success - akronimje. No persze nincs új a nap alatt (avagy lopni csak a legjobbtól érdemes), hiszen ez nyilvánvalóan a Black Isle zseniális, a Falloutban használt S.P.E.C.I.A.L. szisztémájának koppintása, de az is működött, nem is akárhogyan, ennek is adjunk egy esélyt...

Demigod
megjelenés:2009. május 14.
fejlesztő:
Gas Powered Games



A Supreme Commander kiegészítője jó ideje piacon van, és nyilván a GPG-s srácok már gondolkodnak a folytatáson is, a SEGA unszolására pedig jó ütemben halad az "űrbéli Dungeon Siege" fejlesztése - ám Chris Taylor és csapata ezek mellett sem tétlenkedik: új projektről rántották le a leplet.

A legújabb "gázüzemű játék" címe Demigod, azaz félisten, és ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt mondanám róla: egy jól sikerült rajongói mod hivatalos klónjáról van szó, bár a gonoszkodás annyiban jogos, hogy Chris Taylorék sem rejtik véka alá, hogy az akció/RPG/RTS hibrid múzsája a rendkívül népszerű WarCraft III mod, a Defense of the Ancients. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hála a "Tesztelj velünk!" pályázatnak és Deltaleader barátunknak, a PGO-n olvasható egy részletes teszt erről a cuccról, melynek erősen leegyszerűsített lényege, hogy a két szembeálló félnek le kell rombolnia a másik főhadiszállását, egy hőst tápolva és irányítva.

Aki elolvassa ezt az "online exkluzív" anyagunkat, nagyjából képbe kerülhet tehát a cuccal. A játékban egy félistent irányítunk a számos rendelkezésre álló közül, melyek mindegyike más-más előnnyel és hátránnyal bír - ki nyers erejére épít, ki kisebb egységeket és épületeket emel saját támogatására. Mint a felvezetésből sejthető, a Demigod egy erősen online alapú, kooperációra építő cucc lesz, és bár találunk benne egyszemélyes módot is, ez tulajdonképpen "kiképzési célokat" szolgál majd.

Battlestations: Pacific
megjelenés:2009. május 15.
fejlesztő:
Eidos Interactive
platform:
PC,XBOX 360



A 2. világháborúban játszódó Battlestations Pacific ott folytatódik ahol a Battlestations Midway abbamaradt. Végigharcolhatjuk a nagy csatákat kezdve a Midway-i ütközettel, és befejezve az Oknawai csatával. Feladtunk az hogy visszafoglaljuk a csendes óceáni térséget a japánoktól. A Battlestations Pacific-ban a japánok oldalán is harcolhatunk és esélyt kapunk arra hogy megtámadjuk Pearl Harbort, és a történelem menetét is megváltoztathatjuk.
Az Egyesült Államok és a japán singleplayer kampányok során 28 izgalmas küldetésben vehetünk részt, ez több mint a duplája a Battlestations Midway küldetéseinek. Továbbá a játékban 21 új egység is helyet kapott, köztük a híres kamikázék és az Ohka. Újdonság a játékban hogy hajszálpontosan helyeztetjük el az ejtőernyős egységeinket a csatatéren. A katonák biztosítani tudnak nekünk leszálló helyeket, és a tüzérségi ágyúk elfoglalásával a levegőben is támogatni tudnak.
A vadonatúj multiplayer módnak köszönhetően izgalmas csatákat vívhatunk a barátainkkal interneten keresztül. Rengeteg új pálya, egység és mód várja, hogy felfedezzük őket.


Terminator Salvation – The Videogame
megjelenés:2009. május 22.
fejlesztő:
GRIN Studios
platform:
PC,XBOX 360,PS3


 

Eljött az Ítélet Napja. A Skynet öntudatra ébredését követően megpecsételődött az emberiség sorsa, a világunkat ostrom alatt tartó gyilkos robotok pedig napról-napra egyre több cselt és trükköt eszelnek ki ellenünk. Régóta harcolunk. Elözönlenek minket a gépek, de az emberek erejét nem számokban mérik. John Connor vagyok. Ha halljátok az üzenetem, van még ellenállás
A Terminator Salvation játék a nyáron mozikba kerülő új film előzményeit dolgozza fel. Története szerint a Skynet egy eltévedt rakétájával saját magát sebesítette meg, a mindent uraló gépóriás átmeneti gyengeségét kihasználva pedig a feladatunk nem kisebb lesz, mint tudtukra adni a gépeknek, hogy komoly ellenfélre akadtak az emberek személyében. Pontosan 2016-ban járunk, a nukleáris háború már javában folyik, John Connor pedig beteljesítette végzetét, és élére állt az emberi ellenállásnak.

A játékban John Connor akit, Christian Bale-ről modelleznek le, mellett egy másik hős, név szerint Blair Williams kisasszony is feltűnik majd, aki bajtársiasságát bizonyítva folyton ott lesz velünk a tűzvonalban. A Salvation a Gears of War által egyszer már jól kitaposott utat követi, a nagy testvérhez hasonlóan itt is komoly szerepet kapnak a fedezékek, lesz blind fire, lehet majd bukfencezgetni a tereptárgyak között, sőt még Blair irányítását is bármikor átveheti egy barátunk. Co-op mód azonban sajnos csak osztott képernyőn lesz, vicces kedvű kritikusok szerint az internetet ugyanis már régen a Skynet uralja, megakadályozva, hogy online nyomulhassunk ellene.

Volvo - The Game
megjelenés:2009. május 26.
fejlesztő:
SimBin



Az autóipar utat talált magának játékországba, új promóciós lehetőséget látva e médiában. Korábban az autós játékokban igencsak otthonos Blimey! Games örvendeztetett meg minket két remek, ráadásul ingyenes reklámjátékkal a BMW M3 és a Ferrari megbízására, most pedig egy még rutinosabb csapat kapott ilyen felkérést.
A szóban forgó team a SimBin, amelyet gondolom, nemcsak a műfaj szerelmeseinek nem kell bemutatnom, hiszen a GT Legends, a GTR- és Race-játékok kapcsán bebizonyították, hogy a kisujjukban van a szakma. Épp ezért érthető a svéd Volvo autógyár lépése, amely a srácokat bízta meg a népszerű (Európa több országában a rendőrségnél is rendszeresített) Volvo S60 még 2008-ban bejelentett Concept modelljének promotálására — annál is inkább, hiszen két svéd firmáról van szó. (A SimBin ráadásul még 2003-ban a FIAT felkérésre vágott bele a játékgyártásba, azaz a „márkaközpontúság” sem idegen tőlük.)

Természetesen a játékban a főszereplő S60 Concept (1,6 literes, négyhengeres GTDi [benzines, turbófeltöltős, közvetlen befecskendezésű] motor) mellett más Volvo-modelleket is kipróbálhatunk két, valósághűen lemodellezett pályán, három nehézségi szinten, azaz a hardcore szimulátorrajongók és a téma iránt érdeklődő, ám a videojátékokban „szüzek” számára sem jelenthet nehézséget a versenyzés. A két svéd vállalkozás tökéletes kooperációban készítette el a GTR Evolution motorjára épített terméket, az online toplistákat a Volvo weboldalán találjuk, és itt nevezhetünk be a különféle versenyekre is. Ahogy az ilyenkor illik és szokás, a Volvo &,dash; The Game ingyenes játék

Restaurant Empire 2
megjelenés:2009. május 29.
fejlesztő:
Enlight



A méltán népszerű Restaurant Empire folytatásában ismét elmerülhetünk a vendéglátás világában, hogy egy saját, jól működő éttermet hozzunk létre. A program a következőket ígéri:

    * 16 küldetésből álló kampány,
    * elsőrangú grafika, melynek szépsége mind a vendégek, mind az éttermek megjelenítésében meg fog látszódni. Az ételek szinte "életre kelnek".
    * két új vállalkozási típussal egészül ki az első rész felhozatala: Coffe Shop, Dessert House. Mindkét típus több, mint 130 féle étellel, itallal és recepttel várja a játékos.
       Az összes recept száma a játékban meghaladja a 600-at.
    * új lehetőségek az éttermek stílusának kialakításában (egzotikus esőerdő stílus, motorversenyzéses téma stb),
    * több, mint 700 berendezési tárgy (összesen 1400 tárgy),
    * a német konyha megjelenése a játékban, számos új étellel,
    * Párizs, Los Angeles és Róma mellett München megjelenése az étterem helyszínéül választható városok között,
    * felbérelhetünk különféle művészeket, akik szórakoztatják a vendégeket,
    * Recipe Research funkció - segítségével folyamatosan fejlesztheted a receptjeidet, hogy még jobb ételeket készíthess,
    * egy titkos minijáték.

Virtua Tennis 2009
megjelenés:
2009. május 29.
fejlesztő:SEGA
platform:
PC,XBOX 360,PS3


 

A SEGA 2009-ben is elhozta az arcade sportjátékok kedvelőinek a Virtua Tennist. Természetesen a japánok nem pihentek babérjaikon, így az aktuális sztárokat küldhetjük csatába, a jól bevált Rafael Nadal, Roger Federer, vagy épp a hölgyeknél Maria Sharapova és Venus Williams mellett a friss sportnagyságok is képviseltetik magukat, mint a világranglista negyedik Andy Murray, vagy a Roland-Garros győztes, szemnek is kellemes Ana Ivanovic. Sőt, van még egy zsákmánya a kiadónak: megszerezték a Davis-kupa licencet is, így a hagyományos egyes, páros, vegyes páros csaták mellett immár a patinás viadalon is megmérkőzhetünk.

A fejlesztéseknek hála aktuális hősünk jobban röptézik, szervál, és játszik a hálónál, mint eddig, ám immár a nagy rohangálásban meg is botolhat (talán orra is bukhat), ami nemcsak a valósághűséget, de a kihívást is növeli. A népszerű World Tour mód egy beépített online rendszerrel bővül, PS3 és X360 alatt online ranglistákra is felkerülhetünk (hogy PC-n miért nem, azt ne tőlem kérdezzétek...). A karakterkészítő program is kibővül, sőt a Tennis Store is, azaz a játékba épített bolt, ahol sportolónknak mindenféle göncöt és felszerelést vásárolhatunk, amely 800 terméket kínál számunkra. Természetesen a Court Games is megkapja a maga tuningját, a különféle minijátékokban a gyümölcsöktől a krokodilokon át a kalózokig minden felbukkan, és ezekben a szólózás mellett multiban és online is összemérhetjük erőnket.

 

forrás:pcguru.hu

{mos_fb_discuss:25}
 

 

Módosítás: ( 2009. május 02. szombat, 22:59 )